Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#repülési tilalom

hvg.hu Világ

Fehéroroszország egy kis tisztás lett az európai légiforgalom sűrű erdejében

Sorra jelentik be az európai légitársaságok, hogy gépeik kikerülik Fehéroroszország légterét, s már látszik annak a hatása is, hogy az EU-tagállamok kitiltják az unió területéről a Belaviát, a volt szovjet tagköztársaság nemzeti légiközlekedési vállalatát. A bojkott oka, hogy a fehérorosz hatóságok vasárnap – egy hamis bombariadóra hivatkozva – leszállásra kényszerítették a Ryanair Vilniusba tartó gépét és őrizetbe vették a fedélzeten tartózkodó ellenzékit, Raman Prataszevicset.

Balogh Csaba Tech

Szállnak rendelkezésünkre? Sokan nagyot csalódhatnak a ferihegyi repülési tilalomban

"Odafenn, idelenn – ugyanaz a figyelem." Az egykori Malév szlogenjét érezhetik megvalósulni a budapesti Liszt Ferenc repülőtér környékén élők, akiknek a panaszait meghallva most hatóságilag fogják korlátozni a ferihegyi légikikötő körüli éjszakai gépmozgást. Ám lehet, hogy sokan csalódni fognak: a tervezett intézkedések hatását csak az érintettek egy része fogja megérezni. A repülőtér környékén ugyanis, egy kis csavarral, lényegében minden változatlan marad.

MTI Világ

Rendkívüli állapotot hirdettek egy vulkán miatt Guatemalában

Rendkívüli állapotot hirdettek ki pénteken Guatemala két megyéjében, mert jelentősen erősödött a közép-amerikai ország déli részén található Pacaya vulkán tevékenysége. A tűzhányó hamuja eljutott a fővárosba is, emiatt ott nem közlekedhet egyetlen repülőjárat sem.

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

Wagner a Müpában a robusztus basszbariton és showman, Bryn Terfel tálalásában

Wagner a Müpában a robusztus basszbariton és showman, Bryn Terfel tálalásában

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

Fővárosi projektektől vont el a kormány uniós pénzt a saját ötletére a budapesti főtájépítész szerint

Fővárosi projektektől vont el a kormány uniós pénzt a saját ötletére a budapesti főtájépítész szerint

Karácsony: Ha borul az asztal, minden is előfordulhat, és ha kell, „harcba hívja” a budapestieket

Karácsony: Ha borul az asztal, minden is előfordulhat, és ha kell, „harcba hívja” a budapestieket

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

A címlapról ajánljuk